Erdélyben, Nagyszebenben született 1888-ban. Az orvosi hivatás alapjait a kolozsvári egyetemen tanulta, majd a diploma megszerzése után a marosvásárhelyi Dollinger-klinikán kezdte meg pályafutását. Hamarosan egy székelyföldi faluba, Radnótra majd Szegedre vetette a sors, ahol Ő létesítette az első vidéki tüdőgondozó intézetet. Franciaországi és németországi útjairól számos új diagnosztikai módszert hozott és vezetett be, nevéhez a tüdőbetegek gyógykezelését hatékonyabbá tevő orvosi eszközök kikísérletezése is fűződik. A budapesti Szent János Kórházban 1937-ben osztályvezető lett, majd 5 évvel később az akkor még a kórház keretein belül működő Tüdőgyógyászati Tanszék létesítésével bízták meg, amelynek vezetője lett. A Budapesti Orvostudományi Egyetem 1951-es megalakulása után 1953. január 1-én a tanszék átalakult Tüdőgyógyászati Klinikává. Több száz közlemény és számos népszerű kiadványa mellett Ő írta az első egyetemi tankönyvet a tuberkulózisról. Nyugalomba vonulásáig, 1961-ig orvostanhallgatók hosszú sorát tanította a tuberkulózis elleni küzdelemre, a tüdőgyógyászat szakmai ismereteire és sok-sok beteget gyógyított meg. 1983-ban hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Kultúrtörténeti jelentőségű, korabeli életképeket felidéző és a laikus számára is érdekes orvosi tárgyú visszaemlékezésekben bővelkedő önéletrajzi írása olyan személyt állít elénk, aki nem csak kiváló megfigyelő volt, de tapasztalatai és élményei igazi humanistává formálták.

Kováts Ferenc: Völgyből a hegyre. 2000. (posthumus kiadás)